Néhány héttel ezelőtt, egy kedves barátomtól kaptam ezt a verset. Jó volt olvasni! Felemelő, átformáló, megújító. Ezekkel a szavakkal tudom jellemezni ezt a verset. Szeretném, ha nektek is sokat adna: 

AZ ÁLDÁS ZSOLTÁRA

Az Úr legyen pajzsod és páncélod,
ő legyen a te napod,
és ha piszlicsáré fellegek
takarják is el előled,
azért te még
arcának fényességében járjál,
csarnokaiban időzz, és csarnokait
cipeld magaddal mindenüvé,
ezzel az épülettel együtt közlekedj,
köveivel csörömpölve boldogan,
és jobb neked egy nap Istennél,
mint ezer nap tőle távol,
még jobb tízezer nap Istennél,
az ő jelenlétében,
úgy, hogy Isten legyen nálad
és te őnála,
mindig legyen nálad Isten,
csak kapd elő zsebedből,
ha valaki rá akar gyújtani,
és ne fogyjon ki sosem,
ne felejtsd el utántölteni,
és mindenki boldogan füstöljön,
amerre jársz,
mindenki gyújtson rá a lelkére,
lépted nyomán
a száraz völgy is zöldelljen,
mintha kiborult volna a zöld festék,
veled járjon az áldás,
juss egyre följebb,
egész a Sionig,
a kilátás nem változtatja meg
a világ szerkezetét,
de megváltoztatja tekintetedet,
lásd az Úr szüntelenül emelkedő
nézőpontjából azt, ami lentről nézve
kátyú és dágvány, romlott és rozzant,
legyen mindig elevenítő
tekinteted, pattanjanak fel tőle
a tojáshéjak, nyüzsögjön csipogó élet,
keljenek ki a magvak a földből,
izmosodjanak vicces káposztafejjé,
boldog, aki az Úr házában lakik,
boldog, akiben az Úr háza lakik,
boldog, aki az Úr háza,
boldog, aki az Úrral házas.
Légy boldog!